Álarcok mögött
A karácsonyi szezon végleg lezárult, eljött az idő, hogy "felkössük a farsang farkát", vagyis megkezdődött a mulatozás időszaka.
Elődeink tánccal és különféle ehhez kapcsolódó szertartásokkal ünnepelték a tél és tavasz találkozását, az élet megújulását.
Régi, idegen szokások szerint, a felismerhetetlen külső feltehetően romlott belsőt takart, testi vágyak rejtőztek a maszkok mögött, így az istenek nem ismerték fel a bűnöst. Már a rómaiak is az örömöt keresték, melyhez hozzátartozott a falánkság, részegség, paráznaság is ez azonban abszolút ellentétben áll a keresztény hitvilággal. A XV. századtól vígadunk jelmezben vagy álarcban, a korábbi hagyományokat azonban nem volt egyszerű összeegyeztetni a vallásos szokásokkal. Így született meg a farsangi vígadások időszaka, amikor is a hívek vízkereszttől hamvazószerdáig részt vehetnek a mulatságokban, ezt követően azonban 40 napos böjt következik egészen húsvétig.
A farsang csúcspontja az utolsó három napra tehető, mely nem más, mint farsangvasárnap, farsanghétfő és húshagyókedd. Ezek a felszabadult mókázás igazi napjai.
Farsangvasárnap valamikor a párválasztásokról volt híres. Ezen a napon derült ki ugyanis, hogy a báli szezon alatt kik találtak egymásra. A leányok, rokonaik közvetítésével, egy bokrétát küldtek az általuk férjül kiszemelt legénynek. A legények farsangvasárnap kalapjukra tűzték a bokrétát, amellyel jelezték, melyik lány lett szívük választottja. A hagyományok szerint, szintén ehhez a naphoz köthető az a népszokás, amely szerint az ifjú vő vagy vőjelölt, a lány családjának kontójára ivott és mulatott egész éjjel, így e hagyomány után ezt a napot vővasárnapnak is szokás nevezni.
A farsangi mulatságok ősi jelentése ma már feledésbe merült, a tivornyázó, jelmezes, vagy jelmez nélküli szokás azonban ma is nagyon népszerű.