Tradicionális pehelypaplan
A jó minőségű pihékből készített pehelypaplan ma is igazi kincs, annak ellenére, hogy csak nem régóta mindennapi tartozéka ágyainknak.
Az emberek kezdetben levelekkel, szalmával és állatbőrökkel próbálták megtartani testük melegét, melyeket később gyapjútakarókra cseréltek.
Az angol-ír származású úriember, Thomas Nugent a 18. században Németország különböző területein utazgatott, tapasztalatait levél formában publikálták, melyek egy képzeletbeli barátjához szóltak. A század közepe fele Vesztfáliában (Németország nyugati részén elhelyezkedő tartomány, fővárosa Düsseldorf) járt, ahol meglepve tapasztalta, hogy az ott élő emberek nem a megszokott ágyneművel, hanem tollal töltött téglalap alakú felső párnával takaróztak és maguk alá is egy hasonlót helyeztek.
Az évek múlásával a toll/pehelypaplanok egyre inkább elterjedtek, a tollal töltött dunyha a szegényebbeknél, míg pehelypaplan a módosabbaknál volt jellemző. A mai napig számtalan ember takarózik velük, így elkészítésük igazi mesterséggé vált, technikája apáról fiúra szállt az évek során.
A mesterek először hosszanti varrásokat készítettek, gondosan ügyelve arra, hogy a varrás alá ne kerüljön pehely vagy toll, mert elvághatták a cérnát. A kockákba helyezett pelyhet pontosan kimérték, így egyenletesen tudták elosztani a töltőanyagot a paplanban. A minőségi libatollat 70-80℃-ra melegített gőztisztítóban szabadították meg a zsíroktól és szennyeződésektől, a becsomósodott tollat egy gép villázta fel, a meleg levegő hatására pedig az apró tollak, pelyhek szétnyíltak. Az összetört, használhatatlan tollat a tisztítógép egy rostélyon gyűjtötte össze, az alul egybegyűlt finom port pedig tovább értékesítették a lőszergyáraknak.