Az ágy története
Az emberiség fejlődésével nemcsak környezete, hanem fekhelye is egyre tudatosabb lett.
Az ágy története igencsak hosszú időkre nyúlik vissza, hiszen a történelem során mindenkinek szüksége volt pihenésre, feltöltődésre, így a kőkorszakban is megtalálták, kialakították maguknak azt a helyet, ahol álomra hajthatták fejüket.
Az ősember „ágya” nagyon egyszerű volt: ágakat, faleveleket, szalmát helyezett halomba és ezeken aludt. A nedvesség, rágcsálók és más nem kívánatos hálótársak ellen megemelték a fekhelyet, a kunyhókban földrakást, fahasábokat helyeztek alá, a barlangokban pedig kis padkát alakítottak ki.
A civilizáció megjelenésével lassan kialakult az ágy ma ismert formája. Minden népcsoportnak meg volt a maga jellegzetessége. Az egyiptomiak például magas ágykeretet használtak, melyet lépcsőről közelítettek meg, az ágyakat függönnyel vették körül, és készítettek párnákat is. A görögök által használt kliné már bonyolult bútordarab volt: fából, márványból, bronzból, nemesfémből készült. A rómaiak matracaikat náddal, szénával vagy gyapjúval töltötték. Ezek az általában kétszemélyes fekhelyek lehettek a mai franciaágyak korabeli megjelenési formái.
A 13. században megjelent a luxus és a fényűzés, a fából készült ágyakat festették, faragásokkal díszítették, majd a 14-15. században függönnyel, takarókkal vették körbe. Ekkorra tehető az első baldachinos ágy megjelenése, ami tulajdonképpen egy szoba volt a szobában. A matracokat általában szalmával, tollal (esetleg borsóhéjjal) töltötték. A rokokó korában megjelennek a csevegésekre, pletykálkodásra alkalmas kanapék. A klasszicizmust a biedermeier váltja, amelynél a fő cél nem a díszítés, hanem a használhatóság és kényelem. Igazi nagy változások a 20. század közepétől következnek be, amikor megjelennek a különböző műanyag alapanyagok, és a bútorokat már nem egy-egy mesterember kézműves műhelyében állítják elő.